Köszöntünk a „Zöld örömök” blogon ahol, együtt köszönthetjük a tavaszt.
Végre megérkezett a várva várt március.
A március felébreszti téli álmából a „jó időt kedvelő” kertészt.
A kora tavaszi hagymások ilyenkor már sokszor dúsan virágoznak, a hónap végére pedig, különösen az enyhe éghajlatú vidékeken -és egy kedvezően alakult tél után- a legismertebb tavaszi virágzású cserjék, például az aranyfa, virágba borulnak.
Az egyre erősebb napsugár már meleget áraszt és sok szabadföldi vetés is szépen csírázik. Természetesen egyúttal a gyomnövények magoncai is előbújnak, és új fejlődésnek indulnak az ősszel talajszintig elhalt növények, mint például a csalán.
A kerti munkák többsége hála istennek a kedvezőre fordult időjárásnak köszönhetően, szerencsére kellemes időtöltésnek mutatkozik.
Gyomirtás és talajtakarás.
A gyomnövényeket legcélszerűbb akkor kiirtani, amikor még zsengék, a fiatal hajtások még nem fejlesztettek gyökeret, illetve a növények nem szórták el magvaikat.
Az évelő gyomokat is könnyebb akkor féken tartani, amikor az új levelek épp kihajtanak.
Ha most elhanyagolja a gyomlálást később annál nehezebb lesz a munkája.
Miután megtisztította a területet -kapával, kézzel vagy gyomirtószerrel-, gyommentesen tartani már könnyebb lesz.
A gyomok kordában tartásának egyik leghatékonyabb módja, különösen nagyobb területen, ha talajtakaró növényeket ültet.
Meggyökeresedésük ugyan időbe telik, de jól megfelelnek a célnak, s még mutatósak is. Bizonyos mulcsok, például a fakéregapríték, csak lassan bomlanak le, mégis minden talajtakarást egy-két évenként meg kell újítani.
Az érett trágya vagy kerti komposzt kiváló talajtakaró, ha módjában van, terítsen ilyet szegélynövényei köré, és ha jut, a cserjék alá; ezzel egyúttal a talaj termőerejét is javítja, mivel az érintett növények tápanyaghoz jutnak általa.
A takarással azonban várjon, amíg a talaj elég nedves nem lesz, ellenkező esetben mulcsozás előtt bőségesen öntözze meg.
Ha a mulcsot száraz talajra teríti, úgy a nedvesség nehezen tör utat magának rajta, amikor elered az eső.
A fagyérzékeny növények védelme.
Az üvegházban vagy az ablakpárkányon tartott palántáknak és dugványoknak a melegebb napokon -amikor a napsugár erejét még fokozza az is, hogy üvegen át éri őket- szükségük lehet némi árnyékra.
De legyen készen létben, hogy megvédhesse őket a hirtelen hideggel szemben is.
Ha nincs módja rá, hogy fűtéssel emelje a hőmérsékletet, ellenőrizze az ablakok, illetve az üvegház szigetelését, éjszakára pedig -ha erős lehűlést jeleznek-, takarja le a növényeket fátyolfóliával még az ablakpárkányon is.
Az alacsony hőmérséklet még nem feltétlenül pusztítja el az érzékeny növényeket, azonban megállíthatja a növekedést, és a növényeknek nem lesz könnyű újból megerősödniük.
Védekezés a kártevők és a betegségek ellen.
A kártevők például a levéltetvek ez idő tájt rohamosan szaporodnak, ezért figyeljen a fertőzés korai jeleire.
Ha most lép fel velük szemben vagy meg is semmisíti őket, később nem kell radikális intézkedésekhez folyamodnia.
A kártevők és betegséget okozó kórokozó különösen a meleg, párás üvegházi környezetben szaporodnak el.
Gondolja végig, hogyan szabadulhatna meg tőlük.
Számításba jöhet a biológiai védekezés is, ha például baktériumokat, rovarokat vagy fonálférgeket vet be ellenük, amelyek felfalják élősködőként megtámadják és elpusztítják őket.
A biológiai növényvédőszereket magkatalógusokban és kertészeti folyóiratokban szokták hirdetni és postai úton megrendelhetők.
A dugványok is palánták kiültetése.
A langyosabb idő beálltával vizsgáljuk meg a kiültetésre hideg ágyásban vagy üvegházban nevelt dugványokat és palántákat.
Ha látjuk rajtuk a növekedés jeleit -új levelek vagy hajtások megjelenése, a tartóláda vagy a cserép alján lévő lyukakon át kibújó hajtások vagy gyökerek-, a növények megértek a kiültetésre.
A mindvégig üveg alatt tartott védett fiatal növényeket mindenek előtt edzeni kell.
Napközben emeljük le a hidegágy üvegtábláját, és amint egyre javul az időjárás, végleg távolítsuk el.
Az üvegházban tartott növényeket átmenetileg hidegágyba tehetjük.
A végleges kiültetéssel azonban mindaddig várjunk, amíg a talaj hőmérséklete emelkedni nem kezd és a föld nedves nem lesz.
A gyökérdugványokból mostanra már apró sarjaknak kell előjönniük.
Ezeket egyenként ültessük cserepekbe, és néhány hétre helyezzük hidegágyba vagy védett helyre odakint, fátyolfóliával letakarva.
Fák, bokrok, sövények.
Amennyiben a talaj nem fagyott és nincs átitatva vízzel, folytassuk a bokrok és különböző sövények ültetését.
A szabad gyökérrel vásárolt növények ültetését a hónap végéig mindenképp fejezzük be, hogy a nyár beköszöntéig legyen idejük megeredni.
Minden fának és bokornak adjunk általános műtrágyát a gyártó cég előírásainak figyelembe vételével.
Tudtad-e?
Ha például nincs igényed a Dáliából speciális fajtára a magjáról is szaporíthatod. Viszont kiültetni majd csak május végén, június elején lehet.
Forrás:
Reader’s Digest (2002) Kertészkedés hónapról hónapra